Magazin

A formatervezés létjogosultsága

2015-12-01 Horváth Krisztián


Az ergonómia igen ellentmondásos megítélés alá esik manapság, rögtön előre kell bocsájtanunk, jogtalanul. Nyugat-Európában és a tengerentúl egy szinten említhető a testi higiéniával vagy bármely, magunk ápolását célzó befektetéssel, hazánkban – valószínűleg az önbecsülés és a havi jövedelmek alacsonyabb szintjének köszönhetően – inkább úri huncutságnak tekintjük.


 

Pedig nem nehéz végigkövetni, hogy amit megspórolunk a réven, azt visszafizetjük a vámon: többféle statisztikai adat szól erről:

- a fejlett országokban a népesség 68-92%-a szenved életében legalább egyszer, minimum egy hétig tartó, a mindennapi életében akadályozó gerinc (derék vagy nyakfájásban)

- a betegszabadságok 70%-át mozgásszervi betegségek adják ki

- a krónikus derékfájdalom kialakulásának ideje nem a 70. életév, hanem 35-55 közé tehető!

- a mozgásszervi megbetegedések azok közül valók, amelyek kezelése a legmagasabb költségekkel jár

A számítógépes munkahelyek kialakulásával sokat romlottak a munkahelyi és ülő életmódhoz köthető mozgásszervi megbetegedések arányai. A gazdasági válság pedig csak még tovább rontott a helyzeten. Emberek milliói ülnek reggeltől-estig a számítógép előtt helytelen tartásban, nem megfelelő íróasztalok előtt és székeken.

És miközben mereven bámulják a monitort és rontják a szemüket, nem is gondolnák, hogy a fáradtságuk és idegességük legnagyobb része nem is amiatt van, mert sokat dolgoznak, hanem amiatt, hogy a rossz szék okozta rossz tartás fiziológiai következményekkel jár (pl. oxigénhiány a belső szervekben).

A legtöbb esetben a minimális elvárások sem teljesülhetnek, az pedig csak álom, hogy például teljesen testre szabott irodabútor készülhessen a dolgozóknak egyedi méreteik és testfelépítésük alapján.

 

Pedig egészséges irodai székre/íróasztalra és egyéb irodabútorra váltani sosem késő! És ha alaposan utánanézünk, nem is lehetetlen! Ebben a blogban megmutatjuk lépésenként, hogy mire figyeljen az, aki úgy döntött, hogy fitten, mozgásszervi betegségek nélkül szeretne élni és megöregedni, így ad egy esélyt ergonómiának. Tarts velünk Te is!

 




2016.10.06

Amiken mindenki szívesen ülne: íme a 3 legjobb hálós forgószékünk

Biztos te is láttál már hálós háttámlás forgószéket, de el sem gondolkodtál rajta, miért olyan jó. Segítünk kicsit, összeszedtük az érveket, de ennél többet is adunk: megmutatjuk, melyik Magyarország három kedvenc hálós forgószéke.

Tovább olvasom

2016.08.30

A felfújható bútorok világa

Elérkeztük a következő, laikusok számára komolytalannak tűnő bútorcsoporthoz, amely az utóbbi időben ugrásszerű változásokon ment át, és így teljes joggal belépett a komoly, sőt a dizájnerbútorok világába. Ne hagyjuk tévútra vinni magunkat: ezek a bútorok nem olcsóbbak, sőt... Hiszen a pneumatikus, azaz felfújható ágyak, székek, kanapék és egyéb bútordarabok számos olyan kihívásnak kell, hogy megfeleljenek, aminek az eredménye magas ár lesz.

Tovább olvasom

2017.08.15

2017 TOP irodai forgószékei

Ha te is azok közé tartozol, akik igazán jó forgószéket keresnek, akkor előbb-utóbb felteszed nekünk a kérdést: melyik a legjobb székünk? Erre a kérdésre keressük a választ eddigi idei tapasztalataink alapján.

Tovább olvasom

Kategória összes cikkét, ide kattintva találod
Egyetlen kérdésünk lenne:

HA VÁSÁROLSZ NÁLUNK
CÉGKÉNT VAGY MAGÁNSZEMÉLYKÉNT
TENNÉD?

× szekboltos