Magazin

Az irodabútorok története - 1. rész

2015-12-11 Kovács Kálmán


A történelem során minden funkcionális tárgy valamilyen felmerülő igényre válaszul jött létre és fejlődött. Ha meg akarjuk ismerni az irodabútorok történetét, először azt kell megszemlélnünk, hogy milyen munkafolyamatok, illetve tevékenységek támogatására keletkeztek ezek a berendezési tárgyak, és vajon milyen egyedi igények késztették arra a bútorkészítőket, hogy változtassák, fejlesszék őket.


 

A legősibb irodája a szerzeteseknek volt

 

Az íróasztal nevéből is kiderül, hogy egy írásra használt felületet magába foglaló bútorról beszélünk. Ez egyértelműen utal arra, hogy akkor lett rá szükség, amikor az emberiség történelmében megjelent az írás. Az első íróasztalokat a kódexeket másoló szerzetesek számára készítették, bár ezeket még asztalnak sem igazán lehet nevezni, hiszen két bakra állított deszkalapból álltak. Gyakran nem is ültek, hanem álltak mellette, vagyis inkább azt mondhatnánk, hogy görnyedtek fölé, hiszen egy ilyen instabil és esetleges tákolmányon dolgozni nem lehetett könnyű.

Érdekességként említjük meg, hogy maga az iroda szó, mármint annak angolszász területen elterjedt változata a büro (bureau, buro stb.) is a szerzetesi közegből származik. A finom kiállítású, pergamenlapokból kötött, bőrrel bevont kódexek igen sérülékeny, ugyanakkor nagyon értékes tárgyak voltak. Ezek megóvása céljából a másolóasztalt valamilyen puha textíliával terítették le, amelynek neve latinul burra volt.

 

A fellendülés időszaka, a kereskedők kora

 

A XII. században, amikor a kereskedelem hirtelen és nagyarányú felvirágzása volt tapasztalható a közlekedési eszközök (pl. tengerjáró hajók) fejlődése és a pénz kialakulása következtében, a kísérőszakmák az addig ismertektől eltérő munkaköröket hoztak létre. A kereskedelmi ügyek intézése, a pénzügyek és banki folyamatok kezelése egyre erőteljesebben megkövetelte az írásos dokumentumok alkalmazását, és ennek a folyamatnak a következtében a kereskedő- és bankár családok, és cégek égisze alatt sorra kezdtek nyílni modern, korunknak sokban megfelelő irodák.

Ebben az időszakban jelent meg a már valóban asztalnak nevezhető íróasztal, amelynek lapja nem ritkán döntve volt a kényelem érdekében. Hamarosan követték a modern korunkra jellemző irodai bútorok (pl. polc, ajtós szekrény), hiszen a keletkező iratokat – szerződések, listák, nyilvántartások, szállítólevelek, hitelek stb. – tárolni  kellett, és nem is akárhogyan.

 

Sorozatunk második részét ide kattintva olvashatod.




2016.07.14

Emagra székek első kézből

Az Irodabutik 2016-tól a kiváló minőségű és 5 év garanciával rendelkező cseh gyártmányú Emagra székek hivatalos hazai forgalmazója.

Tovább olvasom

2018.01.09

Húsba vágó: mitől lesz jó egy irodaszék?

Sokat írtunk már arról, mitől válik igazán egészségessé egy irodaszék, most azonban pénztárcavédő percek következnek. Ennek apropóját máris eláruljuk, és rengeteg pénzt spórolunk meg neked.

Tovább olvasom

2017.01.18

Döbbenet: így dolgoznak a multik

Celluxszal szervizelni egy drága széket? Kihagyni a csapágyat? Pozitív példákat szeretünk hozni a minőségi ülés világából, szándékosan kerüljük a negatívakat. De néhány gányolás mellett mi sem tudunk elmenni szó nélkül...

Tovább olvasom

Kategória összes cikkét, ide kattintva találod
Egyetlen kérdésünk lenne:

HA VÁSÁROLSZ NÁLUNK
CÉGKÉNT VAGY MAGÁNSZEMÉLYKÉNT
TENNÉD?

× szekboltos