Magazin

[ESETTANULMÁNY] Miért nem adjuk oda a SpinaliS-t próba nélkül?

2016-11-22 Horváth Krisztián


Nyomós oka van annak, hogy a SpinaliS-t nem szívesen adjuk oda "csak úgy". Amikor arról írunk, hogy az aktív ülés minőségében más, mint egy hagyományos széken való lassú haldoklás, akkor nem a levegőbe beszélünk, ennek viszont vannak következményei arra nézve is, hogyan szeretünk neked SpinaliS-t adni.


Elmesélünk egy történetet...

Ezt valójában ti írtátok, mi csak lejegyezzük, hogy elmondhassuk, miért tartjuk fontosnak a te egészségedet.

"Az első hét pokoli volt, olyan helyeken is fájtam, ahol azt sem tudtam, hogy izmaim vannak... Vissza akartam adni a SpinaliS-t azonnal..."

Dóra szájából szó szerint hangzottak el ezek a mondatok. Ma már persze boldog SpinaliS-tulajdonos, de vajon miért volt ennyire negatív a véleménye az elején?

Azért, mert nem tartotta be a hosszászokási időszakot. Erről senki sem tehet, a véletlen hozta úgy, hogy Dóra egy ismerősétől kapott kölcsön egy SpinaliS Ergonomic széket, és nem tudta, hogy az aktív ülés mit jelent valójában. Emiatt rögtön napi 8-10 órákat ült rajta, erre pedig a teste nem volt felkészülve.

Miért, miben más az aktív ülés?

Pontokba szedve foglaljuk össze számodra, miért radikális váltás egy SpinaliS a hagyományos székek után:

  • az aktív ülés során az ülőlap 100%-ban követi a mozgásodat, a medencéd mozgását is!
  • emiatt aztán a gerincoszlopod nem hajlik a deréktáji szakaszon, nem kopik ki és elkerülhető a gerincsérv is;
  • az aktív ülés a törzsizmaidat fogja visszaerősíteni: azokat az izmokat, amiket nem használtál kb. 7 éves korod óta, de amiknek a gerincedet kellene tartaniuk;
  • a törzsizomzat visszaerősítését fokozatosan kell végezni, de az eredmény bámulatos lesz!

Dórának, miután kapcsolatba került velünk, a következőt tanácsoltuk: egy hétre tegye félre a SpinaliS-t és hagyja, hogy izomfájdalmai elmúljanak. Egy hét elteltével azonban lassan kezdje el újra használni: első nap csak 1-2 órát, majd 2-3-at, 4-et, és így tovább, míg a hét végére eljut a 8 órához is.

Mi történt ezt követően?

"Bámulatos, hogy pusztán a helyes használatba vételen múlik a hatékonyság. Ma már nem is tudnék SpinaliS nélkül dolgozni!"

Az egészség valójában nem egyszerű, mi sem állítjuk ezt soha

Az egészséges ülésre vannak brilliáns megoldások, ilyen a SpinaliS is, azt azonban sosem mondanánk, hogy az egészség kérdésköre egyszerű.

Mint az életben minden dolog, úgy az aktív ülés is a részleteken múlik, jelen esetben pedig azon, hogy

  • helyesen vedd használatba a SpinaliS-t,
  • adj időt a testednek hozzászokni az új élményhez
  • ne ijedj meg, ha az elején izomlázat okoz - ebből érzed, hogy más!

És hogy mi hogyan tudunk hozzájárulni ehhez?

Ingyen jár az egy hetes helyszíni próba minden SpinaliS-hoz

Pontosan az egy hetes hozzászokási időszak miatt, és mert 100%-ban hiszünk az aktív ülésben, egy hétre akár irodádba, akár otthonodba is kivisszük a választott SpinaliS modellt, hogy saját magad is letesztelhesd.

Annyit kérünk csupán, hogy folyamatosan vedd birtokba és adj időt a testednek arra, hogy az eddigi tespedt, gyilkos ülésformából visszakapcsolódhasson az aktív, természetes ülés világába.

De melyik SpinaliS-t próbáljam ki?

A kérdést egyszerűen eldöntheted: bemutatótermünkben megnézheted, kipróbálhatod a SpinaliS modelleket, és kiválaszthatod a próbára kért darabokat is.

Ha már most pontosan tudod, melyikre vágysz, akkor kínálatunkból kiválasztva a "Próbaszéket kérek" gombbal igényelheted, vagy a 06-1-272-0480-as számon is felveheted velünk a kapcsolatot.

Szeretnénk egyszer a Te véleményedet is tolmácsolni, ezért reméljük, mielőbb teszel egy próbát a SpinaliS-al.

 


Ezekkel a termékekkel találkozhattál a cikkben:


SpinaliS ergonomikus szék

SpinaliS Ergonomic
SpinaliS ergonomikus szék

219 213 Ft + ÁFA
278 400 Ft Bruttó

RÉSZLETEK

SpinaliS ergonomikus szék

SpinaliS Hacker
SpinaliS ergonomikus szék

289 921 Ft + ÁFA
368 200 Ft Bruttó

RÉSZLETEK




2016.03.09

A 10 legjobb irodai szék – ülnéd őket?

Valljuk be egymás között: te sem valamilyen irodaszéket vennél, hanem a legjobbat.

Tovább olvasom

2014.06.25

Napi szék: full-extrás térdeplő

Mit szólnátok egy térdeplőszékhez háttámlával?

Tovább olvasom

2016.06.17

A SpinaliS székek előnyei

Korábban bepillantást nyertünk a dinamikus ülések legfontosabb jellemzőibe, és megbizonyosodtunk arról, hogy mennyire fontos a jó közérzet és a mozgásszerveink állapotának szempontjából, hogy ne egy adott helyzetbe kényszerítve, statikusan üljünk a székünkön hosszú munkaórákon keresztül. Szóba került a SpinaliS nevű innovatív székcsalád, és megígértük, hogy részletesebben is beszámolunk a termékek kiváló tulajdonságairól.

Tovább olvasom

Kategória összes cikkét, ide kattintva találod
Egyetlen kérdésünk lenne:

HA VÁSÁROLSZ NÁLUNK
CÉGKÉNT VAGY MAGÁNSZEMÉLYKÉNT
TENNÉD?

× szekboltos