Magazin

Nélkületek idén sem jött volna össze

2016-12-28 Horváth Krisztián


Örömmel és büszkeséggel mutatjuk meg 2016-os eredményeinket, hiszen ezeket nektek köszönhetjük!


Az idei év "nagy" esztendő volt, több szempontból is.

Új zászlóshajók

A SpinaliS székek forgalmazásának megindulásával 2015-ben igazi élharcosokat tudtunk csatasorba állítani az egészséges ülésért folytatott közdelemben. 2016 pedig az első sikerek éve volt.

Idén már egészen pontosan 157 eladott SpinaliS modellel tettük gerinckímélővé ülőmunkádat. Ez azt jelenti, hogy hetente három ilyen szék talált gazdára, ennél is több volt kint helyszíni próbákon, és még többen érdeklődtetek iránta. 

Pontosan azért, hogy kényelmesen és gyorsan megismerhesd őket, létrehoztunk egy ingyenes tudásanyagot is.

Megbízható partnerek az irodába

Operatív székeink családját is egy teljesen új csapattal bővítettük ki: 2016 során megkezdtük az Emagra székek forgalmazását.

Ezek a magas minőségű, 5 év garanciával és európai gyártással készülő szinkron mechanikás székek valóban leveszik a terheket a válladról, és ezt nem csak karfáiknak köszönheted. 

Küldetésünknek tekintjük, hogy a munkahelyeken is a legjobb székeken ülhessenek a dolgozók, ezért volt nagy öröm számunkra, hogy már a bevezetés évében 250-nél is több Emagra szék talált gazdára.

A hálósoknak áll a világ

A piaci igényeket idén is ti diktáltátok, mi pedig segítettünk benne, hogy tökéletes megoldásokra leljetek: több új hálós székünk is bemutatkozott.

A NET-háló térhódítása nem véletlen, hiszen előnyeinek száma oly nagy, hogy azt jelen cikk keretein belül fel sem tudjuk sorolni.

Ide kattintva azonban bármikor megtudhatod te is, miért győzik le lassan a telekárpitos székeket.

A kedvenc székszervizetek

Az a 2.817 megjavított szék, amiket idén mentettünk meg számotokra, a legjobb visszajelzés volt arra vonatkozóan, hogy székszerviz-szolgáltatásunk fejlesztése megéri a fáradtságot.

Ennek keretében nem csak a kiszállások és a szervizben folytatott munkák lettek gyorsabbak, de önálló felülettel, tudásbázissal és videós anyagokkal is készültünk, hogy gyors segítséget kaphassatok, ha meghibásodik széketek.

Idén is szerettetek próbálni

Ebben az évben sem hagyott alább tesztelési kedvetek, mi pedig ehhez adtuk az ország első helyszíni próbaszék-szolgáltatását.

120-nál is több helyszíni próbára 250-nél is több széket juttattunk el hozzátok.

Ezt nem csak azért imádjátok, mert több napra több széket is megkaphattok saját munkakörnyezetetekbe, hanem mert semmilyen más további dolgotok nincsen vele: kollégánk hozza-viszi a választott modelleket, nektek csak élvezni kell.

Nem csak székeket, egészséget is adunk

Ahogy eddig, úgy a 2016-os esztendő folyamán is célunk volt, hogy ne csak termékeket, de egészségtudatos gondolkodásmódot és az ehhez szükséges tudást is átadjuk nektek.

Ennek megvalósítására 58 online magazin-bejegyzéssel és két nyomtatott magazinnal is megleptünk benneteket.

Hisszük, hogy ezeken át sikeresen és számotokra is értékes formában adhattuk át 27 év tapasztalatának egy részét.

Jövőre is várunk titeket szeretettel online és személyesen is!

 

Boldog és Békés Új Esztendőt!

 




2016.03.09

A 10 legjobb irodai szék – ülnéd őket?

Valljuk be egymás között: te sem valamilyen irodaszéket vennél, hanem a legjobbat.

Tovább olvasom

2014.06.25

Napi szék: full-extrás térdeplő

Mit szólnátok egy térdeplőszékhez háttámlával?

Tovább olvasom

2016.06.17

A SpinaliS székek előnyei

Korábban bepillantást nyertünk a dinamikus ülések legfontosabb jellemzőibe, és megbizonyosodtunk arról, hogy mennyire fontos a jó közérzet és a mozgásszerveink állapotának szempontjából, hogy ne egy adott helyzetbe kényszerítve, statikusan üljünk a székünkön hosszú munkaórákon keresztül. Szóba került a SpinaliS nevű innovatív székcsalád, és megígértük, hogy részletesebben is beszámolunk a termékek kiváló tulajdonságairól.

Tovább olvasom

Kategória összes cikkét, ide kattintva találod
Egyetlen kérdésünk lenne:

HA VÁSÁROLSZ NÁLUNK
CÉGKÉNT VAGY MAGÁNSZEMÉLYKÉNT
TENNÉD?

× szekboltos