Magazin

Újabb eredmények a veszélyes ülésről

2014-02-03 Horváth Krisztián


Spanyol kutatók legújabb eredményei arról, miért veszélyes sokat ülni rossz székekben.


Bár a két éven keresztül végzett felmérés megállapításai általánosító jellegűek, mégis érdekes, hogy azok életminősége, akik kevesebbet ültek, kimutathatóan jobb volt, mint azoké, akik átlagosan többet töltöttek ülőmunkával. Rájöttek emellett arra is, hogy akik korábban sokat ültek, az ülve töltött idő redukálásával jelentősen javítani tudtak közérzetükön.

A kutatás nem ejt szót az olyan "félmegoldásokról", mint a térdeplőszékek, pedig az is nagyon érdekes lenne, hogy az ilyen alternatív ülést biztosító eszközök esetében mi a helyzet.

Az is megállapításaik közé tartozott, hogy nem elég a rendszeres reggeli vagy esti testmozgás, ha emellett nap közben folyamatosan ülve töltünk akár 5-10 órát is. Ülés közben is át kell mozgatni magunkat. Fel kell állni a székből! Állva 40%-al több kalóriát égetünk, mint ülve, és bár nyilván igen kényelmetlen lenne a napi munkavégzés álló testhelyzetben, azért érdemes néha mondjuk fel-alá sétálva átfutni a legújabb jelentéseket vagy kimutatásokat. Ha munkád tervezési, kreatív fázisában vagy, akkor kifejezetten érdemes felállni székedből, hogy keringésed frissítésével juttass több oxigént az agyadba.

forrás




2016.03.09

A 10 legjobb irodai szék – ülnéd őket?

Valljuk be egymás között: te sem valamilyen irodaszéket vennél, hanem a legjobbat.

Tovább olvasom

2014.06.25

Napi szék: full-extrás térdeplő

Mit szólnátok egy térdeplőszékhez háttámlával?

Tovább olvasom

2016.06.17

A SpinaliS székek előnyei

Korábban bepillantást nyertünk a dinamikus ülések legfontosabb jellemzőibe, és megbizonyosodtunk arról, hogy mennyire fontos a jó közérzet és a mozgásszerveink állapotának szempontjából, hogy ne egy adott helyzetbe kényszerítve, statikusan üljünk a székünkön hosszú munkaórákon keresztül. Szóba került a SpinaliS nevű innovatív székcsalád, és megígértük, hogy részletesebben is beszámolunk a termékek kiváló tulajdonságairól.

Tovább olvasom

Kategória összes cikkét, ide kattintva találod
Egyetlen kérdésünk lenne:

HA VÁSÁROLSZ NÁLUNK
CÉGKÉNT VAGY MAGÁNSZEMÉLYKÉNT
TENNÉD?

× szekboltos