Magazin

Boncoljuk fel a bútorokat! - 9.rész

2016-04-04 Horváth Krisztián


Folytassuk a bútorok elemzését, és ismerkedjünk meg az íróasztalok fajtáival!

Az íróasztalok modern verzióinak esetében több állítható paraméter is megjelent, így az innováció a kényelmesség felé mutat. Ahogy az irodai bútorok esetében egyre fontosabbá válnak az ortopédiai szempontok, illetve az, hogy adott esetben többféle tevékenységeket is ki tudjanak szolgálni, úgy kapnak jelentőséget az alkatrészek, illetve speciális szerkezeti felépítések, amelyek lehetővé teszik, hogy az asztal lapjának magasságát, dőlésszögét és más méreteit állíthassuk.


Azok az asztalok, amelyeknek a magasságát állítani lehet, többnyire szakítanak a „négylábúság” hagyományával, hasonlóan az állítható magasságú székekhez. De mivel az asztal felülete jóval nagyobb, mint egy széké, és se statikai, se tartóssági szempontból nem volna célszerű, hogy mindössze egy lába maradjon, így alakultak ki a két lábon álló, széles talplécekkel stabilizált asztalok. Ezek esetében a magasság állítását sokszor úgy alakítják ki, hogy egy pontról lehessen vezérelni (pl. kurblival, vagy elektromosan), abból a célból, hogy ne jelentsen fizikai megterhelést a használó számára és egy ember is meg tudja oldani a feladatot.

Az asztal magassága nagyon fontos szempont a mellette ülő számára, hiszen ha alacsony, akkor fölé kell hajolni, ha magas, óhatatlanul is felhúzzuk a vállunkat. Mindkét esetben óriási megterhelést kap a vállöv és hátgerinc, továbbá a derekunkat sem kíméli a dolog. A helyes asztalmagasság az, ha egyenesen ülve, a vízszintes pozícióban levő alkarjainkat lazán az asztallapra tudjuk fektetni.

Az asztal magasságának hiányosságait – ha számítógépet használunk – kiküszöbölhetjük különféle tartókkal és magasítókkal, amelyekre a laptopot, monitort, billentyűzetet feltehetjük.

Az asztal dőlésszöge elsősorban azok számára fontos, akik szabad kézzel dolgoznak. A rajzoláshoz, műszaki rajzoláshoz stb. gyakran jól jön a döntött asztallap, mert akkor nem kell teljesen fölé hajolni a munkának, ami könnyít a hát terhein és a megvilágítás is jobb lehet. Kisgyermekek számára is gyakran ajánlanak „ferdíthető” asztalokat, hiszen számukra is kényelmesebb ez a rajzolás, írni tanulás során.

Az íróasztalok esetében ritkán merül fel az az elvárás, hogy mobilak legyenek, de ha erre van szükség, fékezhető görgőket szerel(tet)hetünk a lábaikra.

Ha többet szeretnél megtudni a legmodernebb asztalokról, vagy kipróbálnál egy emelhető asztalt, látogass el a www.butorbutik.hu oldalra, vagy gyere el hozzánk személyesen a 1032 BP, Vályog utca 13. szám alá!




2016.07.14

Emagra székek első kézből

Az Irodabutik 2016-tól a kiváló minőségű és 5 év garanciával rendelkező cseh gyártmányú Emagra székek hivatalos hazai forgalmazója.

Tovább olvasom

2018.01.09

Húsba vágó: mitől lesz jó egy irodaszék?

Sokat írtunk már arról, mitől válik igazán egészségessé egy irodaszék, most azonban pénztárcavédő percek következnek. Ennek apropóját máris eláruljuk, és rengeteg pénzt spórolunk meg neked.

Tovább olvasom

2017.01.18

Döbbenet: így dolgoznak a multik

Celluxszal szervizelni egy drága széket? Kihagyni a csapágyat? Pozitív példákat szeretünk hozni a minőségi ülés világából, szándékosan kerüljük a negatívakat. De néhány gányolás mellett mi sem tudunk elmenni szó nélkül...

Tovább olvasom

Kategória összes cikkét, ide kattintva találod
Egyetlen kérdésünk lenne:

HA VÁSÁROLSZ NÁLUNK
CÉGKÉNT VAGY MAGÁNSZEMÉLYKÉNT
TENNÉD?

× szekboltos