Magazin

A próba természetrajza

2015-12-09 Kovács Kálmán


Vannak dolgok, amelyeket természetes módon próba után vesz csak meg az ember. Ilyen lehet egy cipő vagy ruha, amelynek a mérete, illetve a hordás kényelmi paraméterei nagyon fontos szempontok. Egy cipőt vagy ruhát hosszabb távra vesz az ember, ezért fontos a próba, a legalapvetőbb használati helyzetek tesztelése. Sajnos mégis előfordul néha, hogy a hosszas próbálgatás után megvett darab sem bizonyul jónak, hiszen az ember teste változik a körülmények függvényében (nem mindegy, hogy meleg van-e vagy hideg, délelőtt vagy délután, sokat vagy keveset ivott, stb.).


Létezik az árucikkeknek olyan köre, amelyeket próba nélkül veszünk meg. Annak a kockázatát, hogy nem felel meg az ízlésünknek, egy joghurt, kenyér vagy görögdinnye esetében felvállaljuk, még akkor is, ha végül esetleg ki kell dobnunk az egészet.

És van a harmadik kategória: azon termékek köre, melyeket hosszasan kellene próbálgatni, mert amilyen fontos, hogy egyedi paramétereinkhez igazodva szolgáljanak bennünket, annyira igaz, hogy a nüansznyi eltérések, és kényelmetlenségek, két termék közötti különbségek csak több órás/több napos használat során derülnek ki.

 

 

Ilyenek a kényelmi székek, fotelek, főnöki fotelek, irodaszékek, görgős székek is, amelyek ergonómiája fontos és megkerülhetetlen, hiszen napi több órát töltünk rajtuk ülve, éveken-évtizedeken át. Ezek megfelelő kiválasztásán múlik a gerincsérvünk vagy a hallásromlásunk, vagy az egészséges és rugalmas testünk a nyugdíjba vonulás idején is.

Sajnos az emberi sajátosságokra épülő, ún. ergonomikus termékek abban az esetben, ha nem kényelmesek az alany számára, ha nem jó méretűt, felépítésűt választott, nem töltik be a feladatukat, sőt további kényelmetlenséget okozhatnak. Ha már rászánjuk az pénzt, hogy ilyeneket vegyünk, akkor komolyan kellene venni magunkat is annyira, hogy alapos információk alapján, a saját bőrünkön tesztelve döntünk végül.

Emiatt találtuk ki az Irodabutiknál a a PRÓBASZÉK lehetőségét! Feltéve, ha minimum három széket szeretnél végül megvenni (minimálisan 50 ezer forint+ÁFA összegben), mi vállaljuk, hogy 3-5 -féle széket elviszünk hozzád és a rendelkezésedre bocsájtjuk, hogy nyugodtan és elmélyülten tesztelhesd, próbálgathasd, hasonlíthasd, vagyis próbára tedd őket. A próba és az oda-vissza szállítás ingyenes, sőt kérésedre ergonómiai tanácsokkal látunk el.(A szolgáltatás csak Budapesten érvényes.)

Próbáld ki, kattints a részletekért!

 




2016.10.06

Amiken mindenki szívesen ülne: íme a 3 legjobb hálós forgószékünk

Biztos te is láttál már hálós háttámlás forgószéket, de el sem gondolkodtál rajta, miért olyan jó. Segítünk kicsit, összeszedtük az érveket, de ennél többet is adunk: megmutatjuk, melyik Magyarország három kedvenc hálós forgószéke.

Tovább olvasom

2016.08.30

A felfújható bútorok világa

Elérkeztük a következő, laikusok számára komolytalannak tűnő bútorcsoporthoz, amely az utóbbi időben ugrásszerű változásokon ment át, és így teljes joggal belépett a komoly, sőt a dizájnerbútorok világába. Ne hagyjuk tévútra vinni magunkat: ezek a bútorok nem olcsóbbak, sőt... Hiszen a pneumatikus, azaz felfújható ágyak, székek, kanapék és egyéb bútordarabok számos olyan kihívásnak kell, hogy megfeleljenek, aminek az eredménye magas ár lesz.

Tovább olvasom

2017.08.15

2017 TOP irodai forgószékei

Ha te is azok közé tartozol, akik igazán jó forgószéket keresnek, akkor előbb-utóbb felteszed nekünk a kérdést: melyik a legjobb székünk? Erre a kérdésre keressük a választ eddigi idei tapasztalataink alapján.

Tovább olvasom

Kategória összes cikkét, ide kattintva találod
Egyetlen kérdésünk lenne:

HA VÁSÁROLSZ NÁLUNK
CÉGKÉNT VAGY MAGÁNSZEMÉLYKÉNT
TENNÉD?

× szekboltos