Magazin

Anyák napi köszöntő

2013-05-06 Horváth Krisztián


Az én édesanyám nagyon jó asszony – többet tudok róla mondani: de lehet-e többet mondani valakiről, mint azt, hogy jó?” - Kosztolányi Dezső gondolatával köszöntünk minden édesanyát anyák napja alkalmából!


Tudtátok, hogy az anyák napja az ókori Görögországba visszavezethető ünnepnap? Az istenek anyjának, Rheának tisztelegtek, vele együtt pedig a többi édesanyának is. Az ezt követő századok folyamán változatos formákban és időpontokban emlékeztek meg az anyákról. Keresztény színezetet az 1600-as évektől angliában nyert ez az alkalom, melyet mindig a húsvétot követő negyedik vasárnap tartottak. A tengerentúlon 1872-től kezdett terjedni a szokás.

A “modern” anyák napja 1907-ben egy magánkezdeményezésként indult: Anna M. Jarvis elhunyt édesanyja emlékére kezdett harcolni azért, hogy állami, később pedig nemzetközi ünnepnapot hozzon létre. Kezdeményezése 1914-ben aratott sikert, mikor Woodrow Wilson nemzeti ünnepé nyilvánította az eseményt. Európába már azok a kereskedők hozták vissza az alkalmat, akik a meggazdagodás lehetőségét látták benne. Jarvis később szomorúan nyugtázta, hogy ötletéből újabb pénzköltési alkalom vált.

Magyarországon csak 1925-ben volt az első, Vöröskereszt által szervezett anyák napja. Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta az ötletet Amerikából. Hazánkban 1928-tól lett állami ünnepnap.

Ti hogyan ünnepeltétek az anyák napját? Az iskolai ünnepnapot vagy az otthoni, meghitt alkalmat szeretitek inkább? Milyen meglepetéssel készültetek, mit kaptatok?




2016.10.06

Amiken mindenki szívesen ülne: íme a 3 legjobb hálós forgószékünk

Biztos te is láttál már hálós háttámlás forgószéket, de el sem gondolkodtál rajta, miért olyan jó. Segítünk kicsit, összeszedtük az érveket, de ennél többet is adunk: megmutatjuk, melyik Magyarország három kedvenc hálós forgószéke.

Tovább olvasom

2016.08.30

A felfújható bútorok világa

Elérkeztük a következő, laikusok számára komolytalannak tűnő bútorcsoporthoz, amely az utóbbi időben ugrásszerű változásokon ment át, és így teljes joggal belépett a komoly, sőt a dizájnerbútorok világába. Ne hagyjuk tévútra vinni magunkat: ezek a bútorok nem olcsóbbak, sőt... Hiszen a pneumatikus, azaz felfújható ágyak, székek, kanapék és egyéb bútordarabok számos olyan kihívásnak kell, hogy megfeleljenek, aminek az eredménye magas ár lesz.

Tovább olvasom

2017.08.15

2017 TOP irodai forgószékei

Ha te is azok közé tartozol, akik igazán jó forgószéket keresnek, akkor előbb-utóbb felteszed nekünk a kérdést: melyik a legjobb székünk? Erre a kérdésre keressük a választ eddigi idei tapasztalataink alapján.

Tovább olvasom

Kategória összes cikkét, ide kattintva találod
Egyetlen kérdésünk lenne:

HA VÁSÁROLSZ NÁLUNK
CÉGKÉNT VAGY MAGÁNSZEMÉLYKÉNT
TENNÉD?

× szekboltos