Magazin

A home office a koronavírus legjobb ellenszere

2020-03-10 Horváth Krisztián


Ez nem egy kattintásvadász cím. Tényleg ez a koronavírus legjobb ellenszere, és nagyrészt rajtad meg a munkahelyeden múlik, hogy éltek-e vele.


Miközben Kínában már elkezdték az első ideiglenes kórházak bontását, Olaszországban még csak most fog tetőzni a járvány, és minden jel arra utal, hogy ezt Európa többi országa sem kerülheti el. A koronavírus hosszú lappangási ideje, tünetmentes hordozói és megtévesztő szimptómái miatt gyakorlatilag lehetetlen gátat szabni neki.

Bár a megfelelő kormányzati intézkedések folyamatban vannak, sok helyen hangsúlyozzák, hogy a megelőzés legjobb módja az állampolgárok kezében van. És ez tényleg így van.

 

 

Amikor tömegbe mész, kockáztatod, hogy megfertőződsz. Jóllehet a vírus nem feltétlenül halálos, a fiatalokat, az időseket és a krónikus betegségben szenvedőket sokkal jobban veszélyeztetni. Így nem csak saját életedről van szó. Gyermeked 1-3%, szüleid 17%, párod és kollégáid pedig 2-17% eséllyel halnak bele abba a vírusba, amit tőled kaphatnak el. Ezek már komoly érvek a hatásos védekezés mellett.

A médiában sok helyen hallhatod, hogy bizonyos alapvető szabályok betartása ilyenkor nagyon fontos. Jóllehet a gyógyszertárban kapható egyszerű maszk semmit sem ér, a gyakori kézmosás, a testi érintések elkerülése, a zárt és zsúfolt helyektől való távolmaradás, a lázas betegek kerülése és a gyakori szellőztetés mind-mind segíthetnek.

 

De mi a legjobb védekezés?

Ahogy a harcok frontvonalában dolgozó olasz orvos is kijelentette: a legjobb, ha egyszerűen otthon maradunk. Minimalizálni kell a más emberekkel való kontaktusokat, így a vírussal való megfertőződés esélye a minimumra csökken.

De hogyan tehetjük ezt meg, ha nap mint nap be kell járnunk dolgozni?

Itt jön a képbe az egyes cégek egészséggel és munkával kapcsolatos kultúrája.

 

A legjobb megoldás a home office

Már múlt héten is tapasztalható volt, hogy a nagyobb haza multik akit csak lehetett, home office-ra köteleztek. A home office gyakorlatilag az otthonról dolgozás, aminek nyugaton számtalan okból már sokkal nagyobb a divatja, mint nálunk.

A digitális iroda azt is jelenti, hogy mindegy, hogy a dolgozók térben milyen távol vannak egymástól, hiszen a kooperatív feladatokat a számtalan elektronikus kapcsolatnak (email, hanghívás, skype, csoportos virtuális meetingek) hála kiválóan meg tudják oldani. Közben pedig a cégnek elég kisebb, olcsóbb irodát bérelnie, nem pörög a villanyszámla és nincsen gondja a munkahelyi konfliktusokkal sem.

Hazánkban sokszor még a munkában töltött időt fizetik meg, nem az elvégzett munkát. Ez az oka annak, hogy sok vezető fejben képtelen változtatni, és nem látják be, hogy az irodai munkakörök javát ma bárhonnan el lehet végezni. Akár otthon a kanapéról vagy a kádból is.

 

A testi érintkezés minimálisra szorítása

A koronavírussal kapcsolatban most értelem szerűen az a legjobb megoldás, ha mindenki, aki csak tud, otthon marad.

Minden olyan munkakört, amit otthonról is el lehet látni, érdemesebb ténylegesen onnan tenni, hiszen a vírus különösen a kisebb létszámmal üzemelő vállalkozások életében okozhat komoly gondot. Ha egy 10-20 fős cég egyetlen tagja is megbetegszik és megfertőzi a többieket, napok alatt teljesen működésképtelenné válhat a szervezet és akár komoly pénzügyi bajba is kerülhet.

 

Neked adottak az otthoni munka feltételei?

Azt szokták mondani, hogy pár nap otthon dolgozás még nem home office. A mondás hátterében az áll, hogy egy-két napot a nappali asztalán vagy az ebédlőben is el lehet tölteni, de mi van akkor, ha tartósabb, hetekre, hónapokra, vagy akár évekre szóló időszakot kell otthoni munkával tölteni?

Ekkor kerül terítékre a valódi otthoni munkahely kérdése.

A hatékony munkavégzéshez minden olyan feltételnek, ami adott az irodádban, adottnak kell lennie otthon is. Ez nem csak a lehetőleg zárható, fénnyel jól ellátott, csendes, önálló helyiséget (dolgozószobát) jelenti, hanem a megfelelően gyors internetet, a munkára alkalmas számítógépet, és bizony a megfelelő minőségű asztalt és széket is.

 

 

Az utóbbi években azt tapasztaltuk, hogy bizonyos haladó szellemű cégek már támogatják dolgozóik otthoni munkakörnyezetének kiépítését.

Ez egy kockázatos befektetés, hiszen ha a cég anyagilag is hozzájárul a megfelelő bútorzat beszerzéséhez, semmi garancia nincsen rá, hogy a munkavállaló tartósabban a cégnél marad. Éppen ezért ez bizalmi játék és csak azok a szervezetek tudják meglépni, ahol a céges kultúra megfelelően fejlett és nem a félelem és a kölcsönös kiszolgáltatottság irányítja.

 

Mi kell egy jó otthoni irodához?

A mi szakterületünk az egészséges munkavégzés, és ezt nem csak munkahelyi irodák esetén tudjuk megteremteni számodra, de otthon is.

A legfontosabb dolog, ami az ergonomikus otthoni irodához kell, az egészséges szék.

Ma már a gerincgyógyászok és munkavédelmi szakemberek egyöntetű véleménye szerint legalább szinkron mechanikás, de lehetőleg aktív ülés rendszerű széket kell választanod.

Mindkét rendszer közös abban, hogy ülés közben is ad bizonyos fokú mozgási szabadságot a derék és gerinc területének, így megszünteti a passzív, órákon át tartó statikus testhelyzetet.

A szinkron mechanikás székek ezt úgy valósítják meg, hogy ülés közben tudsz rajtuk hintázni, az ülőlap és a hátlap által bezárt szög azonban változik. Ezáltal a derekad is változatos helyzeteket vehet fel anélkül, hogy fel kellene állnod a székedből. Hazánkban az egyik legjobb minőségű szinkron mechanikás székcsalád az Emagra székeké, amikre ráadásul 5 év garancia is jár, így otthonra is valóban tartós befektetésnek számítanak.

A tökéletes megoldás természetesen az aktív ülés. Az aktív ülés rendszerű székeknél az ülőlap bármely irányban szabadon kitérhet, így nem csak tested minden apró rezdülését követi a szék, de a medence mozgásával tehermentesíti a deréktáji gerincszakaszt is, így drasztikusan csökkenti a porckopásból származó fájdalmat és magának a porckorongsérvnek a kialakulási esélyét. Emellett visszaerősíti azokat a törzsizmokat, melyek hivatottak lennének megtartani a gerincet egészséges helyzetében. Nem véletlen, hogy a legtöbb szakértő ma aktív ülés rendszerű székeket ajánl.

 

 

Az aktív ülést 1999-ben vezette be a piacra a szlovén gyártású SpinaliS, melynek ma már számtalan modellje érhető el. Ráadásul ezek a székek élettartam-garanciásak, vagyis valóban hosszú évtizedekre szóló befektetést jelentenek az egészségedbe. Ez különösen fontos, ha otthoni munkavégzésről van szó.

További fontos eleme lehet az otthoni irodának az emelhető asztal.

Sokan nem elégszenek meg az egészséges székekkel, ezért választanak emelhető asztalt is.

 

 

Az emelhető asztal legnagyobb előnye, hogy a 68 és 120 cm között változtatható magasságú asztallap elektromosan, kényelmesen emelhető, és 70kg-os teherbírásának hála könnyedén mozgatja a rajta levő összes dolgot (monitorokat, papírokat, kávét, stb.).

Az emelhető asztal a kezedbe adja a mozgás szabadságát, hiszen bármikor válthatsz álló munkavégzésre anélkül, hogy meg kellene szakítanod az éppen végzett tevékenységedet.

Ha további tippekre és tanácsokra vagy kíváncsi az egészséges otthoni munkavégzéssel kapcsolatban, várunk szeretettel bemutatótermünkben, ahonnan akár ingyenes próbaszéket is hazavihetsz, hogy otthon tesztelhesd kiszemelt modelljeidet.


Ezekkel a termékekkel találkozhattál a cikkben:


SpinaliS ergonomikus szék

SpinaliS Ergonomic
SpinaliS ergonomikus szék

219 213 Ft + ÁFA
278 400 Ft Bruttó

RÉSZLETEK

Hálós háttámlás forgószék

Emagra X5 Zen
Hálós háttámlás forgószék

193 693 Ft + ÁFA
245 990 Ft Bruttó

RÉSZLETEK

deréktámaszos elegáns forgószék

Emagra X8 Yoga
deréktámaszos elegáns forgószék

162 152 Ft + ÁFA
205 933 Ft Bruttó

RÉSZLETEK

SpinaliS ergonomikus szék

SpinaliS Hacker
SpinaliS ergonomikus szék

289 921 Ft + ÁFA
368 200 Ft Bruttó

RÉSZLETEK




2016.10.06

Amiken mindenki szívesen ülne: íme a 3 legjobb hálós forgószékünk

Biztos te is láttál már hálós háttámlás forgószéket, de el sem gondolkodtál rajta, miért olyan jó. Segítünk kicsit, összeszedtük az érveket, de ennél többet is adunk: megmutatjuk, melyik Magyarország három kedvenc hálós forgószéke.

Tovább olvasom

2016.08.30

A felfújható bútorok világa

Elérkeztük a következő, laikusok számára komolytalannak tűnő bútorcsoporthoz, amely az utóbbi időben ugrásszerű változásokon ment át, és így teljes joggal belépett a komoly, sőt a dizájnerbútorok világába. Ne hagyjuk tévútra vinni magunkat: ezek a bútorok nem olcsóbbak, sőt... Hiszen a pneumatikus, azaz felfújható ágyak, székek, kanapék és egyéb bútordarabok számos olyan kihívásnak kell, hogy megfeleljenek, aminek az eredménye magas ár lesz.

Tovább olvasom

2017.08.15

2017 TOP irodai forgószékei

Ha te is azok közé tartozol, akik igazán jó forgószéket keresnek, akkor előbb-utóbb felteszed nekünk a kérdést: melyik a legjobb székünk? Erre a kérdésre keressük a választ eddigi idei tapasztalataink alapján.

Tovább olvasom

Kategória összes cikkét, ide kattintva találod
Egyetlen kérdésünk lenne:

HA VÁSÁROLSZ NÁLUNK
CÉGKÉNT VAGY MAGÁNSZEMÉLYKÉNT
TENNÉD?

× szekboltos