Magazin

Miért szereti egy manuálterapeuta a SpinaliS széket?

2021-06-23 Horváth Krisztián


Bojtos Csilla immár 10 éve használ egy SpinaliS Apollo modellt, ami látogatásunk idején is olyan volt, mintha új lenne. Csilla, aki 56 év gyógytornászati szakmai tapasztalattal, 27 ORFI-ban eltöltött évvel a háta mögött 2010 óta manuálterapeutaként segíti a pácienseket budapesti rendelőjében, nagyon hasznos gondolatokat osztott meg velünk.


“Biológiai funkcióban tartja a gerincet” - ez volt talán az első kulcsmondat, ami interjúnk során elhangzott, és ebben látja a SpinaliS modellek fő erejét. Olyan mozgásra adnak lehetőséget az ülőmunka során, amire passzív üléssel nincsen mód. Mindez azért kiemelkedően fontos, mert Csilla hisz abban, hogy a beteg gyógyulása nagyrészt saját magán és az egészséghez való hozzáállásán múlik.

Rendelője, ahol rendszeresen megfordult Presser Gábor, Bozsik Ivett, Gyurta Dániel és Gyurta Gergely is, eltér a megszokottól. “Ide egyszer kell jönni, nem tízszer.” - ez a filozófia, vagyis egy hosszabb kezelés után a beteg házi feladatot kap: ha teljesíti a kezelés által elért eredmények tartósításához szükséges feladatokat, akkor a javulás hosszú távú marad. A fő cél az invazív beavatkozások, például a sérvműtét elkerülése.

“Én nem leletet kezelek, hanem pácienst.” - hangzott el beszélgetésünk során. Csilla azt vallja, hogy maga a sérülés jellege, iránya (tartós terhelés, hirtelen trauma, esés, stb.) és a páciens saját beszámolója a fájdalomról, valamint az ezt követő saját feltársai a mérvadóak, nem pedig a korábbi kórtörténet. Emiatt utóbbit csak a legszükségesebb esetben nézi át. Hisz abban, hogy a páciens és a gyógyító közötti kommunikáció fontosabb és eredményesebb.

A Bojtos Csillával készült teljes interjút ide kattintva olvashatod el a SpinaliS Ülés oldalán.

Felkeltették az érdeklődésed a SpinaliS aktív ülés rendszerű székek? Várunk téged szeretettel 1131 Béke utca 105. szám alatti bemutatótermünkbe, ahol az országban egyedülálló módon a teljes SpinaliS modellpalettát tesztelheted, és akár egy hetes kötelezettségmentes próbaidőszakra is magaddal viheted.

 




2016.03.09

A 10 legjobb irodai szék – ülnéd őket?

Valljuk be egymás között: te sem valamilyen irodaszéket vennél, hanem a legjobbat.

Tovább olvasom

2014.06.25

Napi szék: full-extrás térdeplő

Mit szólnátok egy térdeplőszékhez háttámlával?

Tovább olvasom

2016.06.17

A SpinaliS székek előnyei

Korábban bepillantást nyertünk a dinamikus ülések legfontosabb jellemzőibe, és megbizonyosodtunk arról, hogy mennyire fontos a jó közérzet és a mozgásszerveink állapotának szempontjából, hogy ne egy adott helyzetbe kényszerítve, statikusan üljünk a székünkön hosszú munkaórákon keresztül. Szóba került a SpinaliS nevű innovatív székcsalád, és megígértük, hogy részletesebben is beszámolunk a termékek kiváló tulajdonságairól.

Tovább olvasom

Kategória összes cikkét, ide kattintva találod
Egyetlen kérdésünk lenne:

HA VÁSÁROLSZ NÁLUNK
CÉGKÉNT VAGY MAGÁNSZEMÉLYKÉNT
TENNÉD?

× szekboltos