Magazin

Te is beleesel a háló(zat) csapdájába?

2021-05-10 Horváth Krisztián


Könnyen a háló(zat) csapdájába eshetünk, ha kipróbálunk egy hálós ülőfelületű forgószéket, ez pedig nem véletlen. Közeleg a nyár és a kánikula, ezért az irodában vagy otthon töltött munkanap során fontos lesz a komfort érzése, aminek egyik legnagyobb rombolója az izzadás. De mit tehetünk ez ellen és hogyan segíthet egy jó szék?


Egy hosszú munkanap végén, akár a klimatizált helyiség ellenére is, sokszor úgy érezzük, hogy székünk és mi magunk is befülledtünk. Ez sokáig olyan kellemetlen kísérője volt az ülőmunkának, amitől nem lehetett megszabadulni.

A hálós, valóban lélegző anyagok terjedésével azonban a helyzet teljesen megváltozott. Ma már szinte minden, minőségi irodaszékeket gyártó cég repertoárjában szerepelnek hálós kialakítású háttámlák vagy akár ülőlapok is. De miért jó ez és miért terjedt el ennyire?

 

A háló lélegzik

A 3D eljárással előállított, székiparban használatos MESH-hálók nagyrészt levegőből álló, kiemelkedően erős, formatartó, mégis rugalmas anyagok. Legfontosabb tulajdonságuk, hogy szabad légáramlást biztosítanak, ezért a benne ülő akár közvetlen bőrfelülettel, akár ruhával érintkezik velük, elkerülhető a felforrósodásuk és az emiatt bekövetkező izzadás.

Természetesen a bőrnek is sokkal jobb, ha folyamatosan lélegezhet. Számtalan kiütés, irritáció és viszketés elkerülhető, ha hálós székben töltjük az időt.

 

A háló tartós

Gyakori kérdés hálós székeinkkel kapcsolatban, hogy mennyire tartósak rajtuk a hálók? Erre vannak tapasztalati válaszaink és garanciáink is.

Az Emagra székcsalád minden tagja, és rajtuk a hálók például 5 év garanciaidőt élveznek, vagyis messze többet, mint a hazánkban forgalmazott forgószékek általában. A SpinaliS székek hálói élettartam-garanciásak (ahogy a szék szerkezete is), ez is jelzi, milyen jól bírják a NET-hálók a folyamatos terhelést.

 

 

A gyártók egyébként folyamatos stressz-tesztelésnek vetik alá új anyagaikat, ami azt jelenti, hogy egy gép akár százezer alkalommal is megnyomja és elengedi a kifeszített NET-hálót. Ezzel vizsgálják, hogy az anyag struktúrája mennyire formaőrző.

 

A hálós háttámla jól tart?

Ez kiviteltől függ, de a legtöbb hálós háttámlás szék hibrid megoldás, azaz egy vagy több dimenzióban állítható deréktámasszal is rendelkezik.

Ez kényelmi és ergonómiai szempont is, hiszen egyesek a lágyabb, mások a keményebb megtámasztást szeretik. A SpinaliS Ergonomic szék teljesen hálós háttámlájában csak egy enyhébb deréktámasz van, hiszen az aktív ülés során a derék megtámasztása kevésbé egészségügyi, inkább csak kényelmi szempont.

 

Ezzel szemben például a szinkron mechanikás Emagra X8 szék hálós háttámlája mögött egy komolyabb, magasságban állítható deréktámasz dolgozik, ami erősebb nyomást fejt ki a derékra. Az ülés módjától és egyedi preferenciáktól függ, hogy kinek melyik a jobb.

 

Lehet hálós az ülőfelület is?

Természetesen igen, sőt ez egyre nagyobb divat manapság. Értelemszerűen ha az ülőfelület is hálós, akkor a szellőző, lélegző felület nagysága még nagyobb, tehát még komfortosabb lehet a szék. Mivel a háló alapvetően más fajta, rugalmasabb alátámasztást jelent, sokan az érzést is jobban kedvelik, mintha hagyományos, kárpitozott-szivacsozott ülőlappal rendelkező székben ülnének.

Az utóbbi időszak egyik legnépszerűbb hálós ülőfelületű modellje az Emagra X5M, aminél a szinkron mechanikának hála nem csak az egészséges hintafunkció biztosított, hanem akár az ülésmélység-állítás is: a hálós ülőlap távolsága külön szabályozható a háttámlától.

 

A másik kortalan klasszikus a teljes hálós felületű székek között az Ergohuman, amit világszerte forgalmaznak. A szintén szinkron mechanikás megoldás két részből összetevődő háttámlával, hálós fejtámlával és hálós ülőlappal rendelkezik.

Érdemes ezeket akár bemutatótermünkben is tesztelni, hiszen a hálós ülőlap más érzést, élményt jelent, mint a klasszikus székek.

 

Hibrid megoldások

Sokszor nem egyik vagy másik véglet a legjobb, hanem a kettő közötti egészséges egyensúly.

Erre példa a SpinaliS Hacker szék, aminek háttámlája középen lélegző textilbőrrel ellátott keményebb sáv, a széleken azonban hálós.

Ez nem csak dizájnos, de gyakorlati oka is van: az erősebb tartást biztosító középső rész mellett a háló szabad levegő-áramlást garantál, így hőmérséklettől függetlenül kényelmesebb.

 

Színes, könnyen tisztítható

Modelltől függően a hálós háttámlák több színben is választhatóak, így például a legtöbb Emagra szék hat háló-színnel is rendelhető.

A hálók nem csak szemet gyönyörködtetőek, de praktikusak is, ugyanis könnyen és egyszerűen, vízzel tisztíthatóak. A nedves törlőkendő pillanatok alatt újjá varázsolja a hálót. A higiéniai szempontok különösen irodákban fontosak, ahol a napi fertőtlenítési rutinok része a székek tisztítása is.

 

Szeretettel várunk bemutatótermünkben a 1131 Béke út 105. szám alatt hétköznapokon 10 és 18 óra között, ahol nem csak hálós, de más székeinket is kipróbálhatod, valamint a színmintákat élőben is megnézheted.




2016.03.09

A 10 legjobb irodai szék – ülnéd őket?

Valljuk be egymás között: te sem valamilyen irodaszéket vennél, hanem a legjobbat.

Tovább olvasom

2014.06.25

Napi szék: full-extrás térdeplő

Mit szólnátok egy térdeplőszékhez háttámlával?

Tovább olvasom

2016.06.17

A SpinaliS székek előnyei

Korábban bepillantást nyertünk a dinamikus ülések legfontosabb jellemzőibe, és megbizonyosodtunk arról, hogy mennyire fontos a jó közérzet és a mozgásszerveink állapotának szempontjából, hogy ne egy adott helyzetbe kényszerítve, statikusan üljünk a székünkön hosszú munkaórákon keresztül. Szóba került a SpinaliS nevű innovatív székcsalád, és megígértük, hogy részletesebben is beszámolunk a termékek kiváló tulajdonságairól.

Tovább olvasom

Kategória összes cikkét, ide kattintva találod
Egyetlen kérdésünk lenne:

HA VÁSÁROLSZ NÁLUNK
CÉGKÉNT VAGY MAGÁNSZEMÉLYKÉNT
TENNÉD?

× szekboltos