Magazin

A formaforradalmak tüzei napjainkig égnek

2019-03-18 Horváth Krisztián


Az ülés azóta fontos kérdés, mióta felálltunk – mondhatnánk, hiszen a két lábon járó életforma alaptartozéka a kényelmes nyugalmi helyzet, az ülés. Ehhez keresünk megfelelő konstrukciókat már évezredek óta. Azt gondolnánk, a hajdani székeknek már köze sincs a mai luxusmegoldásokhoz, pedig csupán a felhasználási lehetőségeink, körülményeink változtak. Mi sem bizonyítja jobban az emberi anatómiai felépítésének statikusságát, mint ez a néhány visszatérő, örökérvényű forma.


Ha az ergonómia kérdése mellett a design is érdekel, és nem tudod, melyik széket válaszd, most adunk egy kis iránymutatást. A designtörténet nagy pillanataiból válogattunk.

Sokféle ülőalkalmatosságot ismerünk - de hova vezetnek vissza ezek a formák? Kik voltak azok, akik először megálmodták őket? A II. világháború utáni évek újítási törekvései sorra szülték az új formákat. Innovatív, sokszor lehetetlennek gondolt formák, képtelen színek és sok minden más hathat az újdonság erejével, de ne feledjük hogy ma is túlnyomórészt sztárdesignerek replikáit üljük!

 

Eames házaspár

„Mi nem művészetet csinálunk. Mi problémákat oldunk meg.”

Az Eames házaspár a napig alkalmazott megoldást hozott létre az ülés problémájára. Charles és Ray életüket áldozták, hogy úgy módszerekekkel formai megújulást hozzanak, nem csak a bútortervezés de minden alkalmazott művészet terén. Gyártási technikáik manapság is dominálnak a székeken. Az egybefüggő, illesztéseket nem igénylő bútorformákat nekik köszönhetjük. Organikus, íves formaviláguk mindig újszerűen hat. Az ő emléküket idézi vissza a Coran kagylóüléses közösségi székünk is.

 

Későbbi hosszan tartó és alapos anyagtanulmányaik egy újabb székkollekciót eredményeztek, ennek állit emléket tárgyalószék kínálatunkban a 9045 Sophia. Az anyagok összehangolt kombinálása és a háttámla függesztése az ő elveiket foglalja magába. Kecses forgószékeik a huszadik századi designtörténelem ikonikus darabjai.

 

 

Szánkótalpak

Mies Van der Rohe a kevesebb több elvével hajlította a csővazakat, különleges tisztaságú bútorokat tervezett. Formavilága sosem megy ki a divatból. Ez itt Brno széke, ami a II. világháború utáni évtizedekben az amerikai irodák elengedhetetlen bútordarabja, és a modern vállalati identitás szimbóluma lett.

A szánkóra emlékeztető vázszerkezetek a késői Bauhausban jelentek meg először, az iskola eszmerendszere évtizedekre meghódította a világot és a mai napig meghatározó arculatot hozott létre. A tárgyalószékre kattintva egy külön menüpont alatt találjátok választékunk.

 

 

Don Chadwick irodaszéke

Ha hosszantartó ülésről van szó, lényeges kérdés hogy mi az, ami kényelmessé teszi. Az Ergon-t Don Chadwick és Bill Stumpf dolgozták ki, és addig addig fejlesztették, még az irodai székek területén forradalmárok lettek vele.

A külső megjelenés lecsúszott a szempontrendszer második helyre, és a forgószék teljes odaadással az egészség szolgálatába állt. Változatai sorra hódítják a munkahelyeket - a támla és az ülésfelület légáteresztő anyagát folyamatosan korszerűsítik. Az ergonomikus ülés új szabványa lett: „Követi a használója minden mozgását, és folyamatos kapcsolatban áll a háttal”.

Ezeket a mechanikus trükköket az Ergohuman szék és az EMAGRA székcsalád őrzi. A hálós háttámla az emberi testet egyszerre támasztja, és kíséri. Akár fejtámlával kiegészülve is elérhetőek.  

 

A racionalitás talaján: Egon Eiermann SE 68 széke

Lényegretörő funkcionalitás, logikus formák - egy építész a sorban! Egon Eiermann mérnöki kiegenysúlyozottsággal tervezte bútorait. Igazi ipari munkaszékek ezek. Azt gondolhatnánk, hogy a székek történetében semmilyen különlegességgel nem ruházhatóak fel, semmi különleges nincs bennünk. Tyúk vagy a tojás? A fejünkbe égett sablon, de az egyszerű formákat is meg kellett egyszer álmodni!

Ma is számtalan szék követi Eiermann ötleteit, kínálatunkban például a Factory Lift és a Techniq Lift.

 

Peter Opsvik térdelőszéke

Az emberi faj több ezer évig élt a fennmaradás érdekében naponta fizikailag igen aktív életet. Peter Opsvik felismerte korának még gyerekcipőben járó problémáját, a szellemi munkával járó passzivitást, és hogy egyre többen kényszerülünk naponta több órát az asztal mögött tölteni. Teljesen újragondolta az ülést: 1979-ben a „Balans Variable” nevű térdelőszéket a Koppenhágai Skandináv Bútorvásáron mutatott be, előnyei pedig hamar bebizonyosodtak.

A térdeplőszékeket mi is ajánljuk az egészséges ülőmunkáért. A súlyodból adódó terhelés a combodra és a térdedre helyeződik, így nem csak a derékfájás kerülhető el. Mivel a felsőtest egyensúlyi helyzetbe kerül és részben felveszi az S formát, a vérkeringés szabaddá válik, mert nem nyomja el a lábaink ereit az ülőlap.

 

Eero Saarinen reformjai

Eero Saarinen eredetileg szobrászatot tanult. Nem csak lágyan formált tulipánformájú székekkel finomitotta a teret, de megreformált egy szerinte nyugtalanító jelenséget a székek és asztalok alvázán. Átláthatóvá akarta tenni a bútorok statikáját, ahogy nyilatkozta: „Meg akartam tisztítani a látványt, és egy lábra állitani a bútorokat.”

Kollekciójában olyan műanyag asztalok és székek jellenek meg, amik kerek lemezben végződnek, és csak egy központi lábon állnak. Közösségi székeink között megtaláljátok a tulipánformavilágot, és a korongos talpazatokon álló klubfoteleket is! Keressétek például a Tina Disc és Fire Disc designszékeket!


Ezekkel a termékekkel találkozhattál a cikkben:


szánkótalpas tárgyalószék

Artus Visitor
szánkótalpas tárgyalószék

39 291 Ft + ÁFA
49 900 Ft Bruttó

RÉSZLETEK

hálós ülőfelületű egészséges szék

Emagra X5M Net
hálós ülőfelületű egészséges szék

215 365 Ft + ÁFA
273 514 Ft Bruttó

RÉSZLETEK

dizájnszék

Coran
dizájnszék

15 740 Ft + ÁFA
19 990 Ft Bruttó

RÉSZLETEK

szánkótalpas tárgyalószék

Country Alto ST
szánkótalpas tárgyalószék

77 850 Ft + ÁFA
98 870 Ft Bruttó

RÉSZLETEK

elegáns tárgyalószék

2180/S Magix
elegáns tárgyalószék

66 402 Ft + ÁFA
84 330 Ft Bruttó

RÉSZLETEK

formatervezett bőr tárgyalószék

9045 Sophia
formatervezett bőr tárgyalószék

278 000 Ft + ÁFA
353 060 Ft Bruttó

RÉSZLETEK

futurisztikus forgószék

9040 Sophia
futurisztikus forgószék

313 386 Ft + ÁFA
398 000 Ft Bruttó

RÉSZLETEK

ergonomikus vezetői forgószék

Ergohuman
ergonomikus vezetői forgószék

231 488 Ft + ÁFA
293 990 Ft Bruttó

RÉSZLETEK




2016.10.06

Amiken mindenki szívesen ülne: íme a 3 legjobb hálós forgószékünk

Biztos te is láttál már hálós háttámlás forgószéket, de el sem gondolkodtál rajta, miért olyan jó. Segítünk kicsit, összeszedtük az érveket, de ennél többet is adunk: megmutatjuk, melyik Magyarország három kedvenc hálós forgószéke.

Tovább olvasom

2016.08.30

A felfújható bútorok világa

Elérkeztük a következő, laikusok számára komolytalannak tűnő bútorcsoporthoz, amely az utóbbi időben ugrásszerű változásokon ment át, és így teljes joggal belépett a komoly, sőt a dizájnerbútorok világába. Ne hagyjuk tévútra vinni magunkat: ezek a bútorok nem olcsóbbak, sőt... Hiszen a pneumatikus, azaz felfújható ágyak, székek, kanapék és egyéb bútordarabok számos olyan kihívásnak kell, hogy megfeleljenek, aminek az eredménye magas ár lesz.

Tovább olvasom

2017.08.15

2017 TOP irodai forgószékei

Ha te is azok közé tartozol, akik igazán jó forgószéket keresnek, akkor előbb-utóbb felteszed nekünk a kérdést: melyik a legjobb székünk? Erre a kérdésre keressük a választ eddigi idei tapasztalataink alapján.

Tovább olvasom

Kategória összes cikkét, ide kattintva találod
Egyetlen kérdésünk lenne:

HA VÁSÁROLSZ NÁLUNK
CÉGKÉNT VAGY MAGÁNSZEMÉLYKÉNT
TENNÉD?

× szekboltos